TV Műsorok

Sziasztok lehet hogy már egyesek ismernek ettöl a honlaptol http://mindigcsakallatok.hupont.hu/ köszönöm hogy beléptetek.

                                 ValoVilág 1,2,3,4


Első és második szériára vonatkozólag

A casting után a zsűri továbbjuttat 30 (első széria); 36 (második széria) embert, akiket a nézők beszavazó show-k keretein belül juttathatnak be a Villába telefon és SMS segítségével. Minden beszavazó show-n három vállalkozó kedvű vesz részt, de közülük természetesen csak egy kerülhet játékba. A második szériában volt egy tizenharmadik, vigaszágas beszavazó. Ha a Villában kialakult az összlétszám (ami szériánként változó), kezdődhet a kiszavazás. Először is egy kiválasztás, amikor is a villalakóknak ki kell választaniuk egy társukat, akit kint szeretnének tudni. A kiválasztott az első szériában egy, a második szériától kezdve még két játékostársára ráköti a zöld kendőt, akikkel párbajozni szeretne. Ez a kihívás. Ezek után az első szériában a "kiválasztott" és a "kihívott" megy párbajra, a második szériától pedig a nézőknek arra a párbajozó-jelöltre kell a legtöbb voksot küldeni, akit meg szeretnének mérkőztetni a kiválasztottal. Akire a legkevesebb szavazat jön, biztosan benn marad. A két kieső-jelölt tehát a kiválasztott és a (legtöbb voksot kapott) kihívott lesz. Ők párbajon vesznek részt, melyen a szerényebb szavazattal rendelkező játékos búcsúzik. A nyertes párbajozó visszamehet a Villába, és védettséget élvezve a következő kiválasztáson egy villalakó sem szavazhat rá.

Harmadik szériára vonatkozólag

A harmadik széria menete annyiban tért el elődeiétől, hogy szilveszterkor szerelmes párok vetélkedtek a beszavazó show-ban (így jutott be Szilvi és Frenki).

Akit a castingon nem juttatott tovább a zsűri, az licitálhatott. A három legtöbb pénzt ajánló személy is beszavazó show-n vett részt, majd a nézők döntötték el, ki menjen a Villába (Jenny).

Negyedik szériára vonatkozólag

A negyedik szériában annyi újítás volt, hogy a beszavazó showban egy adott karaktertípusból vesznek részt hárman, köztük a testvérek és a házaspárok, akik ketten költöztek be. Végül egy szavazási anomália folytán a tervezett 14 helyett 15-en kerültek be, illetve egy kizárás is volt, aki helyett vigaszágon mást szavaztak be, illetve egy játékos feladta a versenyt.

A kihíváson újra csak egy embert hív ki a kiválasztott az első szériához hasonlóan.

Szériák

  Való Világ 1 Való Világ 2 Való Világ 3 Való Világ 4
Kezdet 2002. szeptember 11. 2003. január 1. 2003. december 28. 2010. november 20.
Finálé 2002. december 22. 2003. május 31. 2004. június 4.  
Győztes Szabolcs (27)
(Mészáros Szabolcs)
Laci (31)
(Vitkó László)
Milo (18)
(Gyukin Milovan)
 

A show nézettsége

A műsor Magyarország legnézettebb reality-jévé nőtte ki magát az évek során. A Való Világ 1 és a konkurens Big Brother párhuzamosan futott a képernyőn egyazon műsoridőben. A VV első szériája 1,5 milliós nézettségével még csak szorongatta a Nagy Testvért. A nagy áttörést a Való Világ 2 jelentette, mely 1,75 millió nézőjével „kiütötte” a BB2-t. A hatalmas sikerre való tekintettel az RTL Klub elindította első magyar fejlesztésű valóságshow-jának harmadik sorozatát, a Való Világ 3-at. 2010-ben, 6 évvel a Való Világ harmadik szériája után az RTL Klub ismét műsorára tűzte a produkciót. A kezdeti nehézségek után a műsor végül beváltotta a nézettséghez fűzött reményeket. [1]

VV külföldön

A ValóVilág magyarországi sikertörténete más országokban is megismétlődött. 2005 őszén indult el Csehországban és Szlovákiában a műsor helyi változata. Csehországban a Prima TV kezdte az első szériát augusztus 15-én, Szlovákiában pedig a JOJ TV szeptember 9-én. A műsor mindkét országban VyVolení címen futott, ami magyarul "Kiválasztott"-at jelent. A magyarországi reality-háború Csehországban és Szlovákiában is megismétlődött, mindkét országban párhuzamosan sugározták a Big Brother helyi változatait is. Viszont ezekben az országokban már az első szériánál eldőlt a verseny, a VV már az első hetekben olyan előnyre tett szert, hogy mindkét országban kiütötte a Big Brothert a főműsoridőből. A VyVoleni első szériájával mindkét országban nézettségi rekordokat döntöttek az azt sugárzó kisebb kereskedelmi televíziók. 2006 elején természetesen elindult a VV2 mindkét országban, a Big Brothert nem indították újra. Bár az első széria sikerét nem sikerült megismételni, de a műsor továbbra is a két csatorna történelmének legsikeresebb projektjének számít. Csehországban 2007 őszén indult a VV harmadik szériája a Prima TV-n, amelynek a VV 1 sikere után új tulajdonosa lett, a Magyarországon a Viasat3-at működtető MTG csoport.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 6
Össz.: 13 526

Látogatottság növelés
Oldal: ValoVilág1,2,3,4
TV Műsorok - © 2008 - 2024 - tvmusorok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »